Minőségi festés víz transzferes nyomással

Végre Magyarországon is kapható a VTN Már több fejlett országokban nagy népszerűségre tett szert a VTN technologia. Igényes autó-motor tuningmühelyek elképzelhetetlennek tartják a VTN alapanyagok mellőzését. De sok más területen is alkalmazzák már.

 

VTN technológia Magyarországon

 

A nagy Magyarországra is eljutott a világ autógyártásában már évek óta alkalmazott Víz - Transzfer - Nyomásos technológia. A dekorációs lehetősségeknek csak a képzelet, vagyis a csillagos ég szabhat határt. Csaknem 400 alap fólia design ad némi segítséget a végeredmény kivitelezéséhez, amit kiegészít több szász verzióval, hogy az alapszín változtatásával ezernél is több struktúrát kaphat a Megrendelő. A korábban 3D matricával bevont felületeknél tapasztalt fizikai határok lényegesen kitolódnak, ezáltal az eddig problémásan bevonható tárgyak is csodálatos és egyedi dekorációban részesülhetnek. A fantáziánkra illetve a Megrendelő fantáziájára van bízva a dekorálandó tárgy is, mivel szinte minden felületet el tudunk látni bármilyen dekorral, ami egyébként fényezhető felület, de folynak a kísérletek újabb anyagok bevonására a dekoratőrök közreműködésével és legnagyobb örömükre.. Élettartama, kopásállósága és tartóssága megegyezik a fényezett - lakkozott felületekével.

 A tárgyat megfelelő csiszolás, és alapozás után bázisfestékkel lefújjuk ami jelentősen meghatározza a mintánk kinézetét, hisz a fólia mintáját ez dobja ki , / lásd a képen ugyanaz a fólia , egy zöld, és egy sárga bázissal/.

Ezután a fóliát megfelelő méretre vágjuk, majd egy speciális autómata kádba rakjuk, ami 30 fokos tiszta vizet tartalmaz. A fóliának megfelelő felét a víz tetejére helyezzük majd 90 mp után aktivárort fújunk rá, ami megoldja a fóliát, így már csak a festék fog lebegni a vízen, amibe nagyon óvatosan belemártjuk a tárgyat. kb 5 perces áztatás után , szárítjuk, majd 2 rétegben lakkozzuk. Ezután ugyanolyan tartós, mint egy fényezett felület.

Jelenleg kb 150 fóliából lehet válogatni, és ezeket lehet még variálni a bázisfestékkel.

Videókat a videok menüpontban lehet megnézni, és a You Tube-n.

Az alábbi linken meg lehet nézni a mintákat: a linkeket be kell másolni a keresőbe.

 

http://vitny.eu/index.php?page=shop.browse&category_id=1&vmcchk=1&option=com_virtuemart&Itemid=66

http://www.hydro-dip.com/gallery/Camouflage/index.html

http://www.hydro-dip.com/gallery/Wood%20Grains/index.html

 

 

 p1020787.jpg

                                                        



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 14
Havi: 81
Össz.: 43 124

Látogatottság növelés
Oldal: VTN technologia
Minőségi festés víz transzferes nyomással - © 2008 - 2024 - foliadoktor.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »